Ha pár éve még plakáton kellett volna ábrázolni a nyári életérzést, akkor lehet, hogy egy színes papírpohárból, műanyag szívószállal iszogató, plasztik felfújható kacsával a mesterséges medence szélén pózoló strandolót képzeltünk volna el fülig napolajosan. Ma, 2021-ben azonban szinte kötelességünk változtatni ezen a képen, a felfogáson, az evidenciaként kezelt műanyag és mesterséges anyag mennyiségén – a saját háztartásunkban és a tágabb környezetben egyaránt. A Floewater arra vállalkozott, hogy egy egyhónapos kihívással mutassa meg számotokra, milyen kis dolgok is elegendőek ahhoz, hogy megtisztítsuk a műanyagtól, az elpazarolt energiától a mindennapokat! És mindez, higgyétek el nem fog óriási lemondásokkal járni, annál inkább egy csomó játékkal, jutalommal és sikerélménnyel!

1. Először nézz szét otthon, a háztartásban!
Ha a helyeden ülve meg tudsz számolni legalább 5 olyan tárgyat a környezetedben, amiből simán létezne egy természetesebb alternatíva, akkor olvass tovább, mert van élet a műanyagon túl!
A háztartási hulladék óriási gondot jelent globálisan. Teljes iparágak épülnek a tárolására, elszállítására, megsemmisítésére, válogatására. Szerencsés esetben, a keletkezett szemét egy része újrahasznosításra kerül, ám ez az arány még mindig riasztóan kevés az összes megtermelt mennyiséghez képest. Tudtad például, hogy PET palackok 87 százaléka nem kerül vissza az anyagáramba?
És mit tehetsz, hogy ellenállj az árnak? Például készíts saját, környezetbarát tisztítószereket ecetből, vízből és teafaolajból, hogy minél kevesebb kemikáliát juttass a környezetedbe és minél kevesebb flakon kerüljön a kukába!
Ha teheted, vásárolj csomagolásmentes termékeket! Jó néhány bolt kínálatában szerepelnek ilyenek, nem mellesleg pedig szuper piacok várnak országszerte. Ne felejts el tárolóedényt vagy egy menő vászontáskát bedobni, hogy a friss termékeken kívül mást ne hozz haza!
A komposztálás nem csak a vidéki, kertes házzal rendelkezők kiváltsága. Beltéren sem lehetetlen külön szedni a szerves hulladékot, hiszen számos tárolóeszköz beszerezhető a neten, amelyekkel akár egy panelben is értékes, tápanyagban gazdag humuszt tudsz előállítani csupán a konyhai maradékból.
És ami a legfontosabb, ne vásárolj többé palackozott vizet, válaszd helyette a Floewatert, amely a rendelkezésre álló vezetékes víz egyszerűségét, elérhetőségét és környezeti előnyeit kombinálja a legjobb minőségű víz tisztaságával.
2. A gyomrod is egy út a fenntartható jövő felé
Ha szinte minden nap fogyasztasz húst, inkább rendelsz és nem te készíted a hétköznapi ebédeket, ráadásul nem tudsz ellenállni a gyümölcsöknek és zöldségeknek, amik egy másik kontinensről érkeznek hozzánk, akkor egy picit állj meg, mert sajnos te is felelős vagy a környezet leterheltségéért!
Étkezési szokásain általában csak akkor változtat az ember, ha egészségügyi okok szólnak mellette, vagy mert fogyni szeretne. Van egy új vonal is, ami szerint tudatosan táplálkozni trendi. Ha tanácsolhatjuk, ne forgasd fel elsőre fenekestül az életedet, csak azért mert menő lett a kontroll az étkezésnél, inkább haladj kis lépésekben a változás felé.
Mondjuk iktass be minden héten legalább egy húsmentes napot, ami hidd el, jól fog esni a szervezetednek is, globális szinten pedig a vízfogyasztásnak!
Ha ételt vásárolsz, törekedj arra, hogy helyi, lehetőleg kistermelők keze alól kerüljön ki a termék, és persze számolj a szezonalitással, és válassz idénygyümölcsöket és zöldségeket! Hidd el, jobban fog esni a roppanós szőlő augusztusban, és az újkrumpli májusban.
Mindig figyeld, mi minden van a hűtődben, és ha lehet, ne halmozz fel sok mindent. Ha viszont már így esett, fogd fel kihívásnak, és készíts kreatív módon maradékmentő fogásokat! Ha meg tudod tenni, egy héten át ne rendelj házhoz ételt, így kipróbálhatod, milyen volt egy háziasszony élete mondjuk 20 éve, amikor ilyen lehetőségek még nem is voltak!

3. Számolj le az impulzusvásárlással!
Biztosan veled is megtörtént már, hogy éhesen estél be a szupermarketbe, és mindenféle felesleges dolgot megvettél. Biztosan olyan is volt már, hogy sok szép dolog került a kosaradba, de amiért elindultál, azt sajnos kihagytad a fejedben levő bevásárlólistáról. Öreg hibák, de orvosolhatóak.
Bevásárlásaink során rengeteg felesleges hulladékot teszünk a kosarunkba, pedig mi csak a gombát szerettük volna, a műanyag dobozt nem, mi csak egy kiló paradicsomért jöttünk, de a műanyag zacskó ingyen járt hozzá. Hallottál már a tudatos vásárlásról? Ez egy időigényes, de jól bejáratható folyamat, amihez nem kell lemondani a hedonizmusról, csak jól kell időzíteni.
Legyen a bevásárlás egy olyan program, ami nem csak a szükségletek kielégítéséről szól, hanem kicsit többről. Szánj több időt az olvasásra a boltban, de legfőképpen készülj fel rá tudatosan, előre. Hogy hogyan? Készíts bevásárlólistát mielőtt elindulsz, így elkerülheted, hogy olyan termékek landoljanak a kosaradban, amikre igazából nincs szükséged! Vigyél magaddal saját vászontáskát, vagy ha nincs ilyened, hasznosíts újra egy régebbi műanyagot! Válassz csomagolásmentes, vagy újrahasznosítható csomagolóanyagokban árusított termékeket, és mindenből csak annyit vásárolj, amennyi biztosan elfogy majd! És ha teheted, csoportosítsd a vásárlásaidat úgy, hogy heti két alkalomnál többször ne kelljen boltba menned.
4. Közlekedj okosan!
Szmogriadóóó! Nem, ehhez a jelenséghez 2021-ben nem kell a túlnépesedett országok egyikében sem élned, a szmogriadóhoz nem kell kimozdulnod sem a városból. Ha az elmúlt évben jól bejáratott szájmaszktól megszabadulnál lassan, akkor kérlek, figyelj picit, mert rajtad is múlik, milyen levegőre nyitjuk ki az ablakot reggelente.
A kipufogógázok miatt a levegő NO2 tartalma óriási, szmogtól és ózontól fulladozik a Föld. Pedig egyetlen ember erőfeszítése is sokat segít ezen a problémán. Legyél nyáron te ez az ember! Ha csak a szomszéd utcában lenne dolgod, keresd meg a legkényelmesebb cipődet és élvezd a testmozgást! Nézz körül az utcákon, keress valami szépet, amit a kocsiból eddig nem is vettél észre!
Vagy pont a város másik oldalán várnak, ráadásul egy dugókkal nehezített útvonalon kellene áthaladnod? Pattanj fel a biciklidre, hiszen ma már szinte mindenhol kiépített biciklis sávok várnak. Igaz, az elején szépen meg kell tervezni az útvonalat, de ez akár még izgalmas is lehet. Ennél is távolabbi az uticélod? Akkor itt az ideje, hogy kitapasztald a helyi tömegközlekedés lehetőségeit. Ha pedig tényleg muszáj autóba ülni, akkor törekedj arra, hogy tele legyen a jármű. Fogj össze a munkatársakkal vagy a gyerkőc ovistársaival, hogy szervezetten, céltudatosan, minél kevesebb autó pöfögjön az utcákon.
5. Lassulj le, menj át okosba!
Felgyorsult életet élünk, így ma már szinte mindent útközben csinálunk, instant, elvitelre veszünk és elsősorban a kényelmünk védelmében cselekszünk. Ha hajlandó vagy picit lassítani az életviteleden, és néhány apró praktikát beiktatni az életedbe, akkor a mintád ragadós lesz, ráadásul nem csak a világ lassul le, de a hulladék felhalmozása is.
A boltban bátran mondj nemet a színes nejlontáskákra, akármilyen kedvesen és ingyenesen kínálja a kasszásnéni! Mindig legyen a táskádban egy vászonszatyor, hiszen bármikor hasznos lehet. Váltsd ki a PET palackos vizeket saját kulaccsal és csapvízzel! A kulacsot csak egyszer kell megvásárolnod, ráadásul mindenféle szépség van már a piacon ebből a termékből. Az „eldobható” jelző sose tévesszen meg – a borotvádtól ugyan te könnyen megszabadulsz, de valójában több évtizedbe kerül, mire lebomlik. Folyékony szappan helyett használj tömbszappant, így eggyel kevesebb flakont kell kidobnod a kukába! Ha pedig már így esett, gyűjtsd szelektíven a hulladékot! Ha beugrasz kávézni, idd meg a feketét ott helyben, pohárból. Add meg a módját ennek a fantasztikus szertartásnak. Papír alapú kiadványok helyett válassz elektromos kiadványt – a tartalom egyező, ráadásul a terjedelem virtuálisan szinte határtalan.
Hidd el, az itt felsorolt tippek bármelyike csodás előrelépés számodra és a planéta számára is. Ha egyedül képtelen vagy elindulni a környezettudatosság útján, de a kihívások mindig lázba hoznak, akkor nézz körül nálunk, mert mi, a Floewaternél júliusban kiemelten értékeljük a teljesítményedet.