A víz maga az élet – és azt, hogy ez nem csak egy jól hangzó frázis, a nyári kánikula duplán is alátámasztja, a hűs italok belülről, a strand vize pedig kívülről enyhíti az idén különösen hosszúra nyúlt forróságot. Azonban a legmelegebb időszak némi rizikót is tartogat a szabad ég alatt és a vízben, melyekre érdemes felkészülni. Ezeket gyűjtöttük össze.

Akár medenceparton, akár szabad víz mellett töltjük a szabadságot, érvényes a hármas aranyszabály: hidratáljunk, védekezzünk a hőség ellen, maradjunk józanok.
Hidratálás – avagy mit és hogyan igyunk
Minél nagyobb a forróság, annál gyorsabban párolog a víz, ami nemcsak a tavakra és folyókra, de ránk is érvényes, hiszen testünk 75%-a víz. Ha nem pótoljuk ezt a folyadékot megfelelően, akkor általános rosszkedvet, szédülést, fejfájást, emésztési zavarokat is tapasztalhatunk, ami annak a jele, hogy a szervezetünk nem tud megfelelően működni.
Nem érzünk szomjúságot és mégis dehidratáltak lehetünk, mert nem jól vagy nem eleget iszunk. A cukros üdítők, kávé, alkohol vagy akár a gyümölcslevek finomak természetesen, de a 30 C fok feletti kánikulában már nem sok hasznukat veszi a szervezetünk.
A legcélszerűbb tiszta vizet inni, amit egy kis kreativitással vidám koktéllá varázsolhatunk citrus- és narancs karikákkal, fagyasztott gyümölcsökkel, mentalevéllel és jéggel, de divat az uborkás változat is.
Az sem mindegy, milyen vizet iszunk, megfelelő ásványi anyagok és ionok kellenek ahhoz, hogy a legüdítőbb élettani hatást érjük el.
Ne spóroljunk az ivással, egy felnőtt embernek 3-4 liter vizet is érdemes meginnia naponta. A gyerekekre külön érdemes figyelni, és rendszeresen, akár félóránkként megitatni őket.
Védekezés a hőség ellen
Az erős napsütés miatt könnyen napszúrást vagy hőgutát kaphatunk, ami igazán nem játék, viszont nagyon könnyen előfordulhat. Egy egyszerű napozásból is lehet kisebb katasztrófa, ha valaki elalszik a napon vagy túl messzire úszik a parttól – különösen a Balatonban, ahol lassan mélyül a tó.
Kánikula idején szerelkezzünk fel kendővel vagy kalappal a napszúrás ellen, igyunk vizet rendszeresen és próbáljunk meg árnyékos, félárnyékos helyet keresni legalább a déltől 2 óráig tartó időpontra, amikor a legmagasabban jár a nap.
Józanság, avagy a kevesebb néha több
Közkedvelt kombináció a sör / fröccs és vízpart, de a kánikulában nem lesz egyik sem a legjobb barátunk. Maradjunk mértékletesek minden szempontból, ami arra is vonatkozik, hogy ne vállaljuk túl magunkat. Hiszen nem biztos, hogy egy kimerítő strandröplabda vagy foci meccs a legjobb választás a 35 fokos parton, nem kell a legmesszebb evezni a SUP-on és nem szükséges ébenfeketére sülni a napon sem.