Elsőre azt gondolnánk, mi, magánemberek, egyszeri vízivók nem igazán tehetünk azért, hogy a természetes vizek tisztaságát megőrizzük, hiszen ez a tudósok és az ipar dolga. Ivóvizünk legtöbbször természetes, talaj alatti vizekből ered, amelyek bizony az ember által komoly veszélynek vannak kitéve. Íme 10 olyan praktikus, könnyen megfogadható tanács, amihez nem kell feketeöves természetvédőnek lenned, mégis civilként is segíted velük természetes vizeink megóvását.

1. Kevesebb vegyszer, több odafigyelés
Ma már minden drogériában kaphatóak környezetkímélő mosószerek, mosogatószerek és tisztítószerek, amelyek nem tartalmaznak vegyszert. Ha pedig már muszáj, csak a feltétlenül szükséges mennyiséget használd vízlágyító-, öblítő-, mosószerekből! Ügyelj rá, hogy mindig tele legyen a mosódobod, hiszen a félig üres mosógép ugyanannyi vizet fogyaszt, mint, ha tele lenne.
2. Szemetelés hatása
A szemetelés bizony összefügg a vizek megóvásával. Aki szemetet dob a földre, az szennyezi a talajt, amely a vizeink gyűjtőhelye. Ez alap. A szemét a kukába való, sőt, a legjobb az, ha oda is válogatva kerül: külön üveg, külön papír, hiszen tudod.
3. A lefolyó nem tüntet el mindent
Szerencsére egyre több helyen, például benzinkutaknál gyűjtik a flakonokba töltött fáradt, háztartási olajat, de a sárga gyűjtőkukák lassan már a legkisebb településeken is elérhetők. Fáradt olajon kívül ne dobj a lefolyóba, WC-be sűrű zsiradékot, ételmaradékot, kávézaccot, maró vegyszert, erős fertőtlenítőt sem!
4. A vízszámla sok mindenről árulkodhat
Ellenőrizd rendszeresen vízszámládat! Ha valamiért kirívóan magas lenne, lehetséges, hogy repedés vagy szivárgás az oka, így feleslegesen távozik a víz. Márpedig az elhasznált víz mennyiségének szabályozásával is segítesz a víz ügyében.
5. A mennyiség is számít, nem csak a minőség
Ha időben kijavítod a csöpögő csapot, nem csak magadnak, de a társadalomnak is spórolhatsz. Ha fürdés helyett néha a rövid tusolást választod, több köbméter vizet takarítasz meg.
6. A folyó víz elkerülhető
Ha fogat mosol, zárd el a feleslegesen folyó vizet! Ahol lehet, gondold át, szükséges-e sokáig folyatni a csapot! A fagyasztott ételeket inkább vedd ki a mélyhűtőből előző este. Ha mosogatsz, akkor pedig inkább használj dugót! Ha zöldséget vagy gyümölcsöt mosol, szintén inkább egy tálban tedd!
7. Vízmelegítés és hűtés
Ha tudod, hogy nyáron általában jéghideg vízre vágysz, tarts egy flakonnal a hűtőben! Így mindig kéznél lesz, és a csapot sem kell fölöslegesen sokáig folyatnod. Ugyanez a helyzet a forró vízzel. Egy mosogatóhoz csatlakoztatott azonnali vízmelegítővel nem kell sok liter vizet kiengedned.
8. Trükkök a kertben
Fogd fel a kertben az esővizet és locsolj azzal, hiszen minden cseppje aranyat ér! Ha öntözöl, inkább hajnalban, vagy késő este tedd, amikor hűvösebb van és kisebb a párolgás! A háztartási műtrágya, a növényvédő szerek használata is csökkenti az ivóvíztartalékunk.
9. A jövő kulcsa a gyerekek
A nyári locspocs jó dolog, de hidd el, a gyerekek a kisebb medencében is ugyanolyan élvezettel tudnak pancsolni. Ha pedig természetes vizekben fürdőznétek, ne közvetlenül fürdés előtt kend be a csöppségeket naptejjel! Ami pedig a legfontosabb hosszútávon, időben tanítsd meg a gyerkőcöket a víz védelmének fontosságára!
10. Vásárlásaid során is gondolj a vizekre
Ha csak kicsit is tudod, csökkentsd a húsfogyasztásodat. Egy kg hús előállítása több százszor annyi vizet igényel, mint ugyanennyi növényi táplálék előállítása. Egy tonna papír előállításához kb. 417 köbméter vízre van szükség. Így minden tonna újrafelhasznált papírral több ezer liter víz takarítható meg. Azzal, hogy palackozott ásványvizet vásárolsz, hosszútávon szemetet termelsz. Ha teheted, az étteremben kérdezd meg a pincért, tartanak-e tisztított vizet. A Floewater víztisztító rendszer alkalmazása sokat jelent a környezetnek, hiszen így egy csomagolásmentes megoldás születik.